Következzenek a körmentek részei, illetve szereplői.

A Cruz de guía. Ez a kereszt nyitja meg a körmenetet. Általában két vagy négy lámpás nazarénus kíséri. Mivel ő megy elől, a körmenet menetrendje is hozzá igazodik, illetve fordítva. Neki kell a megadott időben, a megfelelő helyen (utcában, sarkon, téren) lennie. Ha 2 igazodási pont között a menet kicsit lemaradt tőle, akkor a következő helyen bevárja őket.

Minden körmenet egy díszes, a Passió 1-1 állomását bemutató paso (latinul: passus 'jelenet, szenvedés') - lábakkal ellátott állványok, amelyekre a képeket helyezik - köré rendeződik. A paso-k virágdíszítésében visszaköszönnek az adott testvériségnek a színei, ahogy a felvonulást kísérők díszes ruháin is. 

Az úgynevezett costalerók cipelik az emelvények súlyát, amelyeken a bibliai ábrázolások jeleneteit ábrázoló képek pihennek. Az elöljáró vezeti őket, akinek az a feladata, hogy a lehető legnagyobb ünnepélyességgel és egységben vigye végig a pasót. Mögöttük vonulnak a nazarénusok, hosszú tunikába, csuklyába és maszkba öltözve. 

A videón egy próbát lehet látni. Mivel nincsenek takarásban a costalerok, jól meg lehet figyelni, hogy milyen pozícióban, milyen mozgásokat kell végezniük a hosszú órákig tartó körmenet alatt.

Az első adatok a sevillai katedrális levéltárában található néhány metszeten jelentek meg. Ezek 1647-ből származnak, amikor a sevillai Corpus Christi körmenetet a vállukon vitték. A "costalero" kifejezés sevillai kifejezés: "akik a Passió képeinek pasosát hordozzák, a fejükre helyezett és a hátukon lecsüngő, kissé kitömött costallal". A "costal" egy darab zsákvászon vagy zsákvászon szövet. A costal a "morcillával" együtt a costalero ruházatának legfontosabb elemét képezi. Arra használják, hogy a paso szerkezetének megfelelő "trabajadera" (vagy bot) támaszkodjon rá. A "costaleros" a nyakukon, pontosabban a hetedik nyakcsigolyán keresztbe tett fából készült rudakat, úgynevezett "trabajaderas"-t (vagy "palos"-t) hordanak.

Mint egy százlábú.

A costalero társadalmilag megvetett volt, a pasos alatti munkáját ősidők óta a társadalom "lumpenjei" számára tartották fenn, akiknek egyetlen öröksége az izomerejük volt, mivel ezeket a szakmákat a társadalmi ranglétra legalsó fokára sorolták. Régen, ha egy costalero bement egy bárba, hogy kérjen egy pohár vizet, az emberek úgy elhagyták azt, mintha sárgaláza lenne. Ma már nincs ez így.

COSTALERO ruházat: 

COSTAL: Egy körülbelül 1,25 m hosszú és 0,75 m széles, bélelt hesszian szalag, amelyet a MORCILLA köré kötnek, a fej és a homlok köré igazítva, hogy a vállpántokra nehezedő súlyt és nyomást megtartsa. Vigyázni kell, hogy ne hagyjon ráncokat, mert ezek sérülést okozhatnak a costaleronak. 

MORCILLA (ez egyébként véres hurkát jelent, egyértelműen a hasonlóság miatt nevezték el így ezt): Szorosan feltekert, bélelt, pehellyel vagy pamuttal kitömött szövet. Arra használják, hogy "bölcsőt készítsenek" a hordozók nyakában, és hogy a pasok súlya erre nehezedjen.

FAJA: Cérnából, gyapjúból vagy pamutból készült fűző. Általában fekete színű, és a costalero derekára és veséjére igazítják, hogy megtámassza és megvédje őt a pasok súlyától.

ALPARGATA (a lábbeli): Általában fehérek vagy feketék, a testvériségtől függően. Manapság a viselet ezen része nem jellemző, mindenki a maga számárá kényelmes cipőt szokta felvenni.

A RUHÁK ELŐKÉSZÍTÉSE: Ezt a precíz munkát a costalerok végzik, páronként a morcilla fölé három részre hajtogatják a costalt, míg a társuk, a végeket fogva, a fejére tekerve igazítja meg, erősen meghúzva, hogy ne legyenek olyan ráncok, amelyek megsebezhetnék. 

Itt a paso és a fal közé már csak a Szentlélek férne be.

A körmentek talán legérzelemdúsabb pillanata az, amikor a kocsikat kihozzák a templom ajtaján a costalerok (ez az úgynevezett "salida"). A másik, amikor visszaviszik (ez pedig az "entrada"). A kocsik a rajtuk lévő képekkel gyakorlatilag minden esetben magasabbak, és alig keskenyebbek mint az ajtók, illetve kapuk. Ezért azokat vagy guggolva, vagy térden kúszva hozzák ki a templomból! Sokszor még ilyenkor is csak néhány centiméterre van az ajtó keretététől a felépítmény. Nagyan bonyolult és összetett, összehangolt munkára van szükség ahhoz, hogy baleset nélkül kihozzák a kocsikat. A paso-k 4 sarkán van 1-1 "felügyelő" és van egy 5. személy (az elöljáró), aki hangosan irányítja és animálja is a costalerokat. Ezt a műveletet az összegyűlt emberek csendben, teljes áhítattal figyelik, majd miután ez sikeresen lezajlott, tapsban törnek ki, kifejezve örömüket és tiszteletüket. 

A videón látható salida azért is különleges, mert ezt a kocsit, amin a Szűz látható, nem férfi costalerok hordozzák, hanem kizárólag nők! Miután kihozták a kocsit térden csúszva, a testvériség férfi tagjai segítenek nekik felemelni azt. Egy-egy ilyen kocsi méretétől függően több száz kg-t nyom, a nagyobbak elérik, akár meg is haladják a 2 tonnás súlyt is! Gondolj bele! Mintha egy zsák lisztet (30-50 kg) cipelnél a hátadon. Ők nem "csak" pár méteren át, hanem kilométereken keresztül teszik ezt! A kocsi méretétől függ a costalerok száma, 20-40 fő is lehet. Mindegyik testvériség eltérő útvonalon tartja a saját körmenetét, de mindegyiknek át kell haladni a város főterén. Az egyes körmenetek időbeli hossza, ahogy az útvonala is, eltérő. Vannak "rövidebbek", 4-5 órások, de olyanok is, amik 7 órán át tartanak. A costaleroknak 30-50 (!) méterenként meg kell állni 1-1 percre letenni a vállukról a kocsit, és megpihenni. Egyes körmeneteknél 1-1 pihenő közben váltanak a costalerok. 

Még ha nem is vagy vallásos, nehéz nem meghatódni egy ilyen megható hangulatú rendezvényen. Míg sokak számára ez egy szórakozással teli ünnep, mások számára az emlékezés és az elmélkedés hete. A Semana Santa kétségtelenül a kultúra szerves része és az identitás vitathatatlan jele.

Ezen a videón egy másik pasot hoznak ki, amely szintén épp csak kifér a kapun. Az olajfa meg is hajlik, miközben áthaladnak. Ez egyébként igazi; a törzse be van építve a pasoba, az ágak minden évben frissek.

A számunkra talán legkülönlegesebb ruházatú résztvevője a körmeneteknek az úgynevezett "penitente" (vezeklő, bűnbánó). Ők viselik a capirote-t a magas, kúpos kalapot. Spanyolországban a bűnbánati öltözködés és a körmenetek kísérésének ezt a módját Ferrer Szent Vince (1350- 1419), a valenciai szent és az eretnekségeket prédikáló heves ostorozó Szent Vince vezette be, aki "fehér tunikát viselt és eltakarta az arcát".  

Az este/éjszaka, a sötétben is tartó körmenetek még egy fokkal sejtelmesebbek.

Ezt a hegyes sapkát vagy kartonkúpot arra használják, hogy stilizálják az alakot és fenntartsák a Názáreti csuklya kívánt formáját a nagyheti körmenetek során. Érdekes módon eredete szorosan kapcsolódik a katolikus vallás bűnbánatához. Az inkvizíció idejéből örökölt jelvényt a középkorban a katolikus egyház ezen intézményének bírósága által elítéltekre helyezték, hogy megjelölje őket. Az elkövetett bűntettre vagy a büntetésre utaló alakokkal is megfestették, például a pokol lángjaival.

Pontosan ezt a bűnbánati jelentést kihasználva a sevillai vallásos testvériségek úgy döntöttek, hogy a 17. század körül átveszik körmeneteikre (bár egyes történészek szerint még korábban is használták). Ez a szokás gyorsan elterjedt Spanyolország többi részén is, és végül a nazarénus öltözködés alapvető részévé vált. A csuklya kúp alakja a bűnbánó ég felé való közeledésére utal, az arcra és a mellkasra boruló kendő, a csuklya pedig az arc elrejtésére és a bűnbánó személyazonosságának megőrzésére szolgál. A színeket a testvériségek adják meg, és általában Krisztus vérével és szenvedésével (piros), a gyásszal (fekete) vagy a tisztasággal (fehér) kapcsolatos szimbolikával rendelkeznek. 

Nem is olyan ciki a szandál zoknival.

Míg ez a katolikus hagyományokkal rendelkező országokban gyakori és jól ismert elem, az Egyesült Államokban egy nagyon különös jelenség fordul elő az emberek körében. Bár nem rokonok, a Ku Klux Klan fehér fajgyűlölő csoport a tunikát, a főkötőt és a csuklyát hivatalos öltözékének sajátította ki. Ez vezetett ahhoz, hogy egyes amerikaiak, egyre kevesebben, összekeverik egyes vallási testvériségek fehér köntösét az erőszakos amerikai idegengyűlölő csoport ruházatával. 

Évről évre minden falu büszkén élvezi a Szent Hét szépségét és misztériumát. A falvakban nagycsütörtökön és nagypénteken tartják a körmeneteket, míg a megyeszékhelyeken, nagy városokban egész héten tartják őket, és ezreket vonzanak az ország és a világ minden tájáról.

A város főterén minden körmenetnek át kell haladnia. Itt egy könyvbe be is "jelentkeznek", amit a Cruz de guía végez, hiszen ő ér oda elsőként.

A Ciudad Real-i Szent Hét az egyik legfontosabb esemény, amely vallási és kulturális szempontból minden évben megrendezésre kerül a városban, és amelyet a tavasz első teliholdjának hetében ünnepelnek, ami a kereszténység előtti pogány ünnepeken alapuló ősi hagyományt mutatja. Idén az teszi még különlegesebbé az egész Semana Santa-t, hogy utoljára 3 évvel ezelőtt lehetett megtartani a világjárvány miatt. A kocsik és a rajtuk lévő képek fából készültek, kézzel faragva, ezért nem csak eszmei, hanem anyagi értékük is nagy, védeni, óvni kell azokat. Emiatt fontos, hogy az időjárás megfelelő legyen a körmenetek megtartásához, esőben nem lehet. Minden testvériségnek megvan a saját kocsija, vagyis azt az ahhoz tartozó napon lehet csak kihozni. Ha aznap esik, akkor várniuk kell a következő évig vele. Ezért vannak olyan testvériségek, ahol nem 2, hanem 3 vagy 4 évvel ezelőtt tudták csak megtartani a saját körmenetüket.  

A legtöbb paso egész részletesen és élethűen ábrázolja a jeleneteket. 

A hét virágvasárnaptól a következő vasárnapig, a feltámadás vasárnapjáig tart, minden nap Krisztus szenvedését ábrázoló képek körmenetével, amelyben 24 testvériség vesz részt 34 kocsival (amelyeket szinte kizárólag costalerók visznek), és amelyeken a testvériségek több mint 5000 tagja vesz részt.

Húsvét hétfőn, kedden és szerdán is vannak körmenetek, bár kisebb jelentőségűek, míg nagycsütörtök este és nagypénteken a legfontosabb felvonulásokra kerül sor. Ezek az utolsó vacsorára, Jézus Krisztus rómaiak általi elfogására, szenvedésére (Golgota) és keresztre feszítésére emlékeznek. 

Végül ez az ünnepség húsvétvasárnap vagy feltámadás vasárnapján ér véget, amely sokkal örömtelibb nap, mert Isten Fiának feltámadását és az édesanyjával, Szűz Máriával való újra egyesülését ünnepli. 

Ezekben a körmenetekben a testvéregyházak szimbolikája egy egész világot jelent, saját jelentéssel. A legszembetűnőbbek közé tartoznak a "testvérek" által viselt színek. Hagyományosan a fekete volt a leggyakoribb szín, mind a Dolorosák, mind az őket kísérő bűnbánók esetében. De az idő múlásával a színek amalgámja kibővült, mindegyiknek saját jelentése van. 

A Szűz (Mária) paso-ja mindig gyertyák sokaságával díszitett.

A hagyomány szerint minden színt Jézus életének különböző pillanataihoz társítanak: a keresztáldozat előtt, alatt és után. 1200-ban III. Innocent pápa kodifikálta az egyes színek szimbolikáját. Ezt követően, amint azt El Debate kifejti, V. Pius újra érvényesítette őket. Ezek kezdetben fehér, piros, zöld és lila színűek voltak, amelyekhez később rózsaszín, sárga, arany és kék színűek is csatlakoztak.

A hagyományos fekete és lila. Ezek az ünneplés legjellemzőbb elemei, mind a capirotes, mind a különböző spanyolországi testvériségek nazarénusainak tunikáin. A fekete a gyászt és a gyászt jelképezi, ezért az egyik leggyakoribb nagypénteken. A bíbor a nagyböjtöt, a bűnbánatot és a virrasztást jelképezi.

A fehér tisztasága. A keresztény hagyományban a tisztasághoz, az örömhöz és a fényhez kapcsolódik. Más ünnepekre, például a húsvétra is nagyon jellemző. Általában a feltámadt Krisztus ábrázolására használják, de a pálmavasárnapon, amikor Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeznek, még hangsúlyosabban. Ez a szín a felajánlások jellegzetes színe is.

Vérvörös. A Jézus Krisztus által kiontott vért szimbolizálja, utalva az ő szeretetére. Ezért jellemzően a pasók díszítésére használt szegfűkben is ezt használják.

Kék, zöld és bíbor. A kék a Szeplőtelen Fogantatás színe, és általában különösen a Mária-hitű testvériségekben van jelen. A zöld viszont a reményt szimbolizálja, és a Szűzanya várakozására utal. Végül a bíborvörös tónusok a bíboros rendek számára készültek.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. Mit ünnepelnek a Semana Santa-n (szemáná szántá), a Nagyhéten és annak napjain?

Először is, a Szent Hét Krisztus szenvedésének, azaz a jeruzsálemi bevonulásnak, az utolsó vacsorának, a keresztútnak, a názáreti Jézus halálának és feltámadásának éves keresztény megemlékezése. 

Másodszor, a következőképpen szerveződik: Virágvasárnap kezdődik és húsvétvasárnap ér véget. Az ünnepség időpontja szintén változó (március és április között).

A "keresztény húsvét" megünneplésének első szabályait a 325-ben tartott első nikaiai zsinaton határozták meg, hogy feloldják a római és az alexandriai egyház nézeteivel szemben álló zűrzavart.

Így határozták el, hogy a keresztény húsvétot mindig vasárnap ünneplik, nem esik egybe a zsidó húsvéttal, és évente csak egyszer ünneplik, mivel az új év ekkor a tavaszi napéjegyenlőséggel kezdődik. A csillagászati eltérések azonban továbbra is fennálltak a két egyház között, amelyek négy nap különbséggel ünnepelték a húsvétot.

Ezért a rituális naptár új reformjára volt szükség, amelyet 525-ben Dionüsziosz Exigorosz bizánci szerzetes (kb. 465-550) javasolt. Ő volt az, aki megalkotta az "Úr éve" elnevezést, amely lehetővé tette, hogy a Julián-naptár helyébe a Gergely-naptár lépjen. Miután Rómát meggyőzték a húsvét dátumának alexandriai számítási módjának helyességéről, megállapították, hogy:

Az ünnepet általában minden évben a héber Niszán hónap 15. napján ünneplik, amely a tavasz első teliholdjával kezdődik. Ez azzal függ össze, hogy a zsidó vallási szertartások napjait és időpontjait a holdfázisok határozzák meg.

Az evangéliumok szerint Jézus pészachkor gyűlt össze tanítványaival az utolsó vacsorán, hogy megemlékezzenek az Egyiptomból való kivonulásról. Ez az oka annak, hogy a Szent Hét minden évben megváltoztatja a napját, mivel egybe kell esnie ezzel a teliholddal.

A katolikus egyház böjtöt és önmegtartóztatást rendel el híveinek, különösen a vörös hús fogyasztása tekintetében, és sok más keresztény egyház is különleges istentiszteleteket tart, és megtiltja a világi cselekedetek végzését.

Ami az egyes napokat illeti, először is, nagycsütörtökön az utolsó vacsorán az Eucharisztia beiktatását ünneplik; nagypénteken Jézus keresztre feszítésére emlékeznek; nagyszombaton Mária magányának napja, nagyvasárnap pedig húsvét vasárnapja. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Szent Hét napjainak ünnepei és szimbolizációi a következők:

Domingo de ramos (Virágvasárnap). Jézus Krisztus diadalmas bevonulása Jeruzsálembe.

Lunes Santo (Nagyhétfő). Jézus megkenése Lázár házában. Jézus kiűzi a kereskedőket a jeruzsálemi templomból.

Martes Santo (Nagykedd). Jézus előre jelzi tanítványainak Júdás árulását és Szent Péter tagadását.

Miércoles Santo (Nagyszerda). Iskarióti Júdás összeesküszik a Szanhedrinnel, hogy harminc ezüstpénzzel elárulja Jézust.

Jueves Santo (Nagycsütörtök). A lábmosás. Az utolsó vacsora. Eucharisztia. Jézus imája a Gecsemáné kertben. Jézus letartóztatása.

Viernes Santo (Nagypéntek). Jézus bebörtönzése. Kajafás és Pilátus kihallgatása. Az ostorozás. Tövisekkel koronázva. A keresztút. Jézus keresztre feszítése. Jézus temetése.

Sábado Santo (Nagyszombat). Mária magánya, húsvét este.

Domingo de Resurrección (Húsvét vasárnap). A feltámadás.

Domingo de ramos (Virágvasárnap), ezen a napon pálmaággal a kezükben vonulnak a körmeneten. A pálmaágak már jóval Krisztus születése előtt is a győzelem szimbólumai voltak az ókori világban. A halála előtti vasárnapon Jézust a jeruzsálemi nép éljenzéssel fogadta, pálma- és olajágakat lengetve. Az egyház minden évben megemlékezik erről a napról Virágvasárnap, amely a nagyhét kezdetét jelzi. Ezen a napon megáldják ezeket az ágakat, amelyeket sokan hazavisznek, és a következő nagyhétig megőrzik.

Biztos sokan ismerik a Passió című filmet. Miért utal a nagyhéten a passió a fájdalomra és nem az érzelmekre? A szenvedély kifejezést általában a "valaki vagy valami iránti heves vonzalom" szinonimájaként használjuk, de eredeti jelentése a szenvedéshez kapcsolódik. A szenvedély szó a latin "passus" igéből származik, az ige részesévé (patior: szenvedni, elviselni, tűrni...), amikor a részesévé, főnévvé válik, akkor kapjuk a "passio" szót, vagyis "azt, amit elszenvednek". Jézus esetében a szenvedés akkor kezdődik, amikor foglyul ejtik, és akkor ér véget, amikor eltemetik, miután megverték, megalázták és igazságtalanul keresztre feszítették.

Miért böjtölés és önmegtartóztatás? A kereszténység előtt is létezett az önkéntes étkezéstől való tartózkodás (böjt), valamint az önmegtartóztatás (valaminek, ebben az esetben a húsnak vagy az egyes országok püspöki konferenciája által meghatározott ételnek a megvonása). Ez egy bűnbánati gesztus, hogy egyesüljünk Jézus szenvedéseivel. Az egyház azt ajánlja, hogy a bűnbánat legyen mértékletes, ne veszélyeztesse az egészséget, és a felebaráti szeretet apró gesztusaival párosuljon.

Mi az "Ecce Homo" és mit jelent? Ez egy latin kifejezés, amely azt jelenti: "ez az ember". Pontosan ezeket a szavakat mondta Poncius Pilátus helytartó, amikor bemutatta Jézust, miután megostoroztatta. Jézus teste a kínzások következtében annyira eltorzult, hogy Pilátus úgy gondolta, hogy a nyilvános bemutatása ilyen szánalmas fizikai állapotban majd megnyugtatja a vádlóit. Nem így történt, és a kormányzó végül elrendelte a kivégzést, hogy megakadályozza a lázadást. Az ebben a fájdalmas állapotban lévő Jézus művészi ábrázolását "ecce homo" néven is ismerik.

Munkácsy Mihály: Ecce Homo

Miért van minden templomban egy nagy gyertya, amit húsvéti gyertyának hívnak? A fény mindig is az igazság szimbóluma volt. A tűz, amely nem alszik ki, az istenség szimbóluma. Isten megjelent Mózesnek egy csipkebokor formájában, amely égett anélkül, hogy megégett volna. A gyertya Jézust jelképezi, aki Isten és a világot megvilágosító Igazság hordozója. Nagyszombaton meggyújtják a húsvéti gyertyát, a templomok fényeit pedig eloltják. A sötétség a halált jelképezi. Amikor a húsvéti gyertyát meggyújtják, az Krisztust, mint az egyetlen Igazságot hivatott szimbolizálni. A húsvéti gyertya egy nagy, fehér gyertya, amelyre a görög Alfa és Omega betűket vésték, jelezve, hogy Isten mindennek a kezdete és a vége. A meggyújtásához használt tűz a húsvéti vigílián meggyújtott gyertyákból származik. A húsvéti gyertya tüze új tűz, amely megújítja a hitet, és ebből a tűzből gyullad ki a többi gyertya. Ez a tűz a feltámadt és az árnyékok és a sötétség felett győzedelmeskedő Jézus Krisztust jelképezi.

Ezért van az, hogy az ünnepségen résztvevők által vitt gyertyák mindegyike ebből a lángból gyullad ki, jelképezve, hogy ők Krisztus Igazságának hordozói.

Miért a lila vagy a bíbor a húsvéti ünnepek jellegzetes színe? Mert ez a szín a bűnbánatot és a gyászt szimbolizálja. A nagyhéten, a nagyböjt vasárnapjain és advent négy vasárnapján használják. Amikor a papok gyóntatnak, lila stólát viselnek. A liturgia azt is előírja, hogy ezt a színt a halottakért végzett szertartásokon kell használni. Ez a szín a körmenetekben is megjelenik mind a testvériségek, mind a Szűz (Mária) öltözetében.

A kenyér és a bor az örök életet, Jézus Krisztus testét és vérét jelképezi, amelyet az utolsó vacsorán tanítványainak ajánlott fel. A hívők keresztény hitükkel való egyesülését is jelképezik. A kenyér Jézus Krisztus testét jelképezi, amelyet népének adott, és aki eszik belőle, annak örök élete lesz. A bor azt a vért jelképezi, amelyet Jézus Krisztus kiontott népéért, és aki az ő vérét issza, annak megbocsátják a bűneit. Nagycsütörtökön kerül sor az úrvacsora esti szentmisére, amelyben az Eucharisztia a kenyér és a bor szimbolikáját említi, mint Jézus Krisztus testét és vérét, amelyet az emberiségnek ajánlott fel.

A keresztények számára a kereszt nagyon értékes jelentéssel bír, mivel egyszerre jelképezi Jézus Krisztus szenvedését, szenvedését és áldozatát az emberiségért, valamint a megváltást, a kiengesztelődést és a Jézus Krisztussal való egyesülést. A kereszt a katolikus hit és a katolikus egyház fő szimbóluma. Nagypénteken bemutatják a keresztet, hogy emlékezzünk és hálát adjunk Jézus Krisztus áldozatáért, amellyel megtisztította a világ bűneit.

Szent Hét és a körmenetek: ezeréves eredet

Az első ilyen jellegű körmenetek már az ókori Görögországban és a fáraó Egyiptomban is zajlottak, Krisztusokat és szüzeket cseréltek fel olyan istenekre, mint Poszeidón vagy Ré. Az úgynevezett "pompák" az ősi vallások számára az isteneik tiszteletének egyik módja voltak. Ennek lehetett némi hatása az Ószövetségben, ahol szintén említik a körmeneteket.

A valóság az, hogy a keresztény húsvétra oly jellemző körmeneteket és liturgikus eseményeket a nyilvánosságtól távol, a magánéletben kezdték ünnepelni. Ez annak köszönhető, hogy a kereszténység elterjedésének első pillanatai a Római Birodalom uralma alatt zajlottak. Évszázadok, amelyekben a hívőket üldözték, mert megtagadták a római többistenhívő vallást. Ez általában akkor ért véget, amikor a kereszténység lett a hivatalos vallás.

Hispániában és általában a birodalomban a keresztény körmenetek a 3. és 4. században váltak népszerűvé, miután a hivatalos vallás a kereszténység lett, amint azt fentebb említettük. Az elsők a vértanúkhoz kötődtek, és voltak "pogány" elemeik, amelyeket az egyház fokozatosan "kiszűrt". Így az egykor hatalmas vallások minden maradványa eltűnt. Ugyanakkor egy sor katonai jellegű, a római légiókra jellemző elemet is beépítettek, amelyek a mai napig fennmaradtak a felvonulások többségében.

A mai körmenetek eredete azonban a 13. századra nyúlik vissza, amikor a ferencesek és domonkosok megérkeztek az Ibériai félszigetre. Egy olyan összetett környezetben, amelyben háborúk és különböző pestisjárványok pusztítottak Európában, ezek a vallási rendek a kereszt vagy a keresztre feszített Krisztus ábrázolása kíséretében, magukat megostorozva végezték el azt. Ez volt az az időszak, amikor a keresztény ideológia középpontjában nem a feltámadás, hanem Jézus szenvedése és halála állt. Úgy is mondhatnánk, hogy az örömteli kultuszról egy olyan kultuszra váltottunk, amelyben a szenvedés volt a kulcs.

A középkorban a templomokban és oszlopcsarnokokban passiójátékokat adtak elő, amelyeket a liturgikus szertartások részeként vittek színre. Mivel azonban "ez a színház nem váltott ki túl üdvös viselkedést", fokozatosan átalakultak, és a "színészek" helyébe képek léptek, így a passió e jelenetei megszűntek élőnek lenni, és fából és ruhából készült képekké váltak. Ezt a művészetet nevezik képalkotásnak, amelyben két irányzat emelkedik ki: a kasztíliai és az andalúz iskola, mindkettő barokk eredetű, amelyek alkotásait ma is láthatjuk az utcákon a Szent Hét idején.

A körmenetek a keresztény nép azon vágyából is fakadtak, hogy Krisztus szenvedését utánozzák. A Via Crucis nem más, mint annak utánzása, amit a zarándokok a jeruzsálemi Via Santa vagy Via Dolorosa útvonalon tettek, vagyis Krisztus kereszttel való kísérése.

Spanyolországban ezek a vallási felvonulások a 12. és 13. században a nagyhét testvéreinek és testvéregyesületeinek születéséig vezethetők vissza. Azért jöttek létre, hogy tagjaik támogassák egymást a nehéz pillanatokban, például betegség esetén, valamint, hogy együtt éljék át Krisztus szenvedését.

Azzal a céllal, hogy bemutassák Jézus szenvedését élete utolsó pillanataiban, és hogy a liturgiát kivigyék a templomból az emberekhez, mivel a templom nem volt mindenki számára elérhető, úgy döntöttek, hogy kiviszik az utcára, és mindenki számára hozzáférhetővé teszik.

A testvériségek eredete

A mai testvérközösségek vagy testvériségek eredete körülbelül az 5-6. századra nyúlik vissza. Eleinte kis csoportok voltak, amelyeket azzal a céllal hoztak létre, hogy bizonyos mártírok sírját vagy mártírhaláluk helyét őrizzék.

A következő évszázadokban a testvériségek világi jelleget öltöttek. Egyfajta "szindikátus" vagy csoport volt, amely bizonyos csoportok érdekeinek védelmére törekedett. A középkor folyamán nemesi, céhes és rabszolga testvériségek jelentek meg. A 13. századtól kezdve számos ilyen csoport "bűnbánati" vagy "szentségi" jelleget öltött, azaz világi eredetükhöz vallási elemet is társítottak. Ennek több tényező vagy tény volt az oka.

A testvériségek csak a 15. században kaptak vallási jelleget. Ettől a pillanattól kezdve, amellett, hogy támogatták egymást a nehéz időkben és védték a közös érdekeket, elkezdték megtapasztalni Krisztus szenvedését (bűnbánat). Onnantól kezdve a képi ábrázolás bővelkedni kezdett. A testvérközösségek saját finanszírozásukkal lehetővé tették, hogy a különböző városok utcáin olyan neves szerzők által készített képeket láthassunk, mint Alonso Berruguete és Alonso Cano.

E történelmi folyamat során egy sor testvériség és testvériség jelent meg, amelyek a mai napig fennmaradtak. Sevilla és általában Andalúzia az a hely, ahol a legnagyobb számban élnek. Érdekes módon azonban a legrégebbi a Santa Caridad de Toledo templom, amelyet 1085-ben VI. Alfonz hozott létre azzal a céllal, hogy eltemesse a temetésre szoruló halottakat. Napjainkban ez a testvériség felelős a Cristo de la Misericordia y Soledad de los Pobres (Irgalmas Krisztus és a szegények magánya) körmenetben való hordozásáért.

Érdemes megemlíteni egy sor testvériséget és testvériséget, amelyek "különös" módon vesznek részt a körmenetekben. Például a Mi Urunk Jézus Krisztus Testvérisége (Valverde de la Vera, Cáceres). Ez az úgynevezett "empalaos", ahogyan mezítlábas bűnbánókkal folyik, akiknek testét egy esparto kötéllel tartják egy szántóhoz, sokan közülük keresztre feszítés formájában összekötött kézzel. Sevillában a Macarena vagy a Cristo del Gran Poder mellett kiemelkedik a Hermandad de la Vera Cruz "dékán", amely két ereklye birtoklásán kívül a Santísimo Cristo de la Vera Cruz faragványáról ismert. Granadában az egyik legnépszerűbb a Csend Testvérisége, amely éjszaka, teljes sötétségben és csendben zajlik, ami hatással van a jelenlévőkre, és ami a város egyik legnépszerűbb rendezvényévé tette.

Ahogy a Karácsonynak megvan a saját édessége, úgy a Húsvét sem maradhat anélkül. Torrijas (ejtsd: torrihas), torrijas és még több torrijas. Húsvétkor ritkán fordul elő, hogy ne látnánk őket a pékségek kirakatában, desszertként bármelyik étterem étlapján, vagy házilag készítve.

Ilyenkor a boltok polcain megtalálható az őrölt fahéj extra nagy kiszerelésben , igaz csak pár napig, mert gyorsan elkapkodják, és aki nem siet, az lemarad, mint Újév előtt a lencséről. Az év többi részében a klasszikus méretben, azaz 60 grammos kiszerelésben kapható, ilyenkor azonban megjelenik a jóval nagyobb, 180 grammos is. Magyarországon a 20 grammos a megszokott. Pár nap elteltével még a kisebb sincs a boltokban. A torrijas lelke ugyanis a fahéj. 

A 180 grammos, "Torrjias edition", mellette egy szem madula. :-)

Ezeket a szikkadt kenyérből, tojásból, cukorból, tejből és borból készült édességeket az 1600-as években kezdték el készíteni, hogy a vajúdó nőket a szülés alatt tehermentesítsék, és segítsék a szülés utáni felépülésüket. Eredetileg a torrijá-t kis kenyérszeletekből készítették, és egy pohár borral tálalták.

De hogyan lett belőlük böjti és húsvéti édesség? Nem tudni pontosan, hogyan vált a torrija az évnek ebben az időszakában tipikus desszertjévé, de az biztos, hogy laktató és kalóriadús, energiát adó ételként kezdték el a nagyböjt idején fogyasztani, hogy ezzel kompenzálják a bizonyos ételektől való tartózkodás időszakát.

A torriják a nehéz időkhöz és a gazdasági nehézségekhez kapcsolódnak, amikor egy olcsó és megfizethető elem, például a maradék kenyér lehetővé tette, hogy időnként egy-egy édességet fogyasszunk anélkül, hogy túl sokat költöttünk volna. A torrija elkészítéséhez ideális, ha a kenyér kissé szikkadt, két-három napos, és édes borral készül, mivel a néphagyomány szerint a torrija Krisztus testét és vérét jelképezi.

De nem csak Spanyolországban esznek torriját, más európai országoknak is megvan a maguk változata a hagyományos torrijának. Franciaországban az ő változatukat pain perdu-nak, azaz elveszett kenyérnek hívják. Nagy-Britanniában és Németországban valami hasonló a nevük, szegény Windsor lovagjai, illetve Arme Ritter. A portugálok rabanadas néven ismerik, bár ez inkább egy tipikus karácsonyi édesség. Az amerikaiak french toastnak, a svájciak fotzelschnittennek, az osztrákok pofesennek, a magyarok bundás kenyérnek, a hollandok wentelteejfe-nek hívják.

Húsvéti fogyasztása annak tudható be, hogy fel kellett használni a megmaradt kenyeret, amelyet a húsmentes időszakban kevesebbet fogyasztottak, bár a családok ugyanannyi kenyeret készítettek.

Mások úgy gondolják, hogy vallási vonatkozásai vannak, mivel a nagyböjt idején (böjt és bűnbánat napjai Jézus Krisztus 40 napos sivatagi böjtjének emlékére) olyan ételeket kellett találni, amelyekkel a gyomor jóllakhat anélkül, hogy a hitet megsértené. Az apácák az önmegtartóztatás napjaiban szikkadt kenyeret használtak, mézbe és tejbe mártogatva a történelmi adatok szerint.

Más országokban a bundáskenyeret akár naponta is fogyasztják. Az Egyesült Államokban ez egy tipikus reggeli étel, és minden november 28-án ünneplik a nemzeti bundáskenyér napját.

Torrijas recept

Ha tejjel készítjük, melegítsük fel a tejet a cukorral és a fahéjjal egy lábasban, ízlés szerint lehet bele tenni reszelt narancs- vagy citromhéjat. Mielőtt felforrna, levesszük, kicsit hűlni hagyjuk, és a tálban elhelyezett kenyérszeletekre öntjük. Hagyjuk a kenyeret néhány percig ázni. Ezután tojásba mártjuk, és bő, forró olajban kisütjük. Amikor aranybarnára sült, lecsepegtetjük, és egy tálba tesszük, ahol megszórjuk fahéjas cukorral.

Készülhetnek egynapos kenyérből vagy egy speciálisan erre a célra készített kenyérből is, ami – gyártótól függően - tartalmaz némi citromot és fahéjat.

Újabban vegetáriánus változatokat is kifejlesztettek, amelyekben a tehéntejet szójatejjel, a tojást pedig csicseriborsó-, szója- vagy más hüvelyes lisztekkel helyettesítik.

Idén mi kipróbáltuk vega vanílía fagylalttal (zabtejjel)...wow!